WSJ: tripla kamerát kap a csúcs iPhone 11, míg az Xr utódja duplát

Kezdetét vette az új év, s ezzel a lendülettel kezdenek el szállingózni az első pletykák arról, hogy milyenek lesznek az idei évi iPhone modellek. Ezúttal a Wall Street Journal számolt be, hogy mire számíthatunk a szeptemberi bejelentésen.
Az első dolog, hogy az iPhone Xs utódjára iPhone 11-ként hivatkoznak. Természetesen nem tudni, hogy ez lesz-e a valódi neve a telefonnak, könnyen lehet, hogy az őszi eseményen más néven fogják bejelenteni. Arról sajnos nem tesznek említést, hogy mi lesz a második generációs Xr modellek megnevezése. Egy szinte biztos, hogy idén is három készüléket terveznek piacra dobni: két OLED-est és egy LCD-st.
A forrás szerint az Apple idén a kamerákra fog leginkább rágyúrni. Az 5,8 colos OLED-es iPhone ugyanúgy két szenzorral lesz felvértezve, mint jelenleg az iPhone Xs, azonban a 6,5 colos Max immáron három  hátlapi lencsét kap. Ezen felül az LCD-s tulajok is boldogok lehetnek, hiszen eme modell végre megkapja a kétkamerás kialakítást. Mi több, arról is csicseregnek a madarak, hogy 2020-ban immáron végleg elköszönhetnek az almások az LCD-től, s helyette a 6,1-es modellnél is az OLED veheti át a főszerepet.
Mivel még nyolc hónapnyira vagyunk a bejelentéstől, így egyre több pletykát olvashatunk majd arról, hogy milyenek lesznek az idei évi telefonok. Egyelőre biztosat nem lehet mondani, hogy milyen újdonságokkal és specifikációkkal lesznek felszerelve a modellek, de mi reméljük, hogy nagyot robbant az Apple, hiszen a jelenlegi csúcskészülékek nem igazán váltották ki a hozzájuk fűzött reményeket – már ami az eladásokat illeti.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?
iHungaryFejlesztő: Idealisator Hungary LTDBesorolás: 4+
Ár: Free Letöltés

A folytatásért keresd fel a tartalom forrását:
http://ihungary.hu/2019/01/14/wsj-tripla-kamerat-kap-a-csucs-iphone-11-mig-az-xr-utodja-duplat/

Recommended For You

About the Author: szerkeszto