1992-93
A mobiltelefon előfizetések száma hirtelen 10 millió fölé nőtt világszerte. Magyarországon ekkor még sokan múló hóbortnak, vagy költséges hobbinak vélték a vezeték nélküli kommunikációt, de a kétkedők is belátták, hogy még mindig gyorsabb és egyszerűbb mobiltelefonhoz jutni, mint vezetékeshez.
A népszerűséget csak fokozta, hogy 1992-ben beindult az SMS szolgáltatás és Európában a Vodafone és a Telekom barangolási szerződést kötött, így lehetővé vált az országok közötti mobilhívás.
1993-ban pedig a magyar sajtó beszámolt az első kommunikátornak nevezett készülékekről, amik már üzleti funkciókkal, feladatkezelővel, naptár és jegyzet funkcióval, csoportszervezési és konferenciahívási lehetőséggel is el voltak látva.
A piacot Európában a Nokia, Amerikában a Motorola uralta, de újabb szereplők jelentek meg a piacon. Az Alcatel 1989-ben megvásárolta az ITT (International Telephone & Telegraph) távközlési részlegét. Az ITT Európában elsősorban TV készülékeiről és hordozható rádióiról ismert cég, 1920-ban alakult Amerikában, és a második világháború alatt náci megrendelésre távközlési és radar-berendezéseket fejlesztett és gyártott. Ezekre az alapokra építve hozta létre elektronikai üzemeit, amelyek jelentős része több lépcsőben az Alcatelhez került, tovább erősítve a megannyi névváltoztatáson átesett francia távközlési céget.
A Philips az 1987-ben bemutatott, 1.1 kg-os PCR 30 sikerén felbuzdulva, 1991-ben 80 dekás Mini Porty rádiótelefont dobott piacra, amit egyre kisebb, és praktikusabb modellek követtek, eladásait tekintve azonban messze a Motorola és a Nokia mögött maradt, akik ekkor már kézbeillő, fél kilónál is könnyebb modellekkel versenyeztek.
Hozzászólás küldéséhez jelentkezz be vagy regisztrálj.