Samsung N7000 Galaxy Note, a látható
Félelmetes, hogy milyen izmos hardverekkel rukkolnak elő a mobilkommunikációs világ résztvevői. Az okostelefonok elterjedése, az Android megerősödése teljes mértékben átrendezte a mezőnyt és magát a versenyt is. Mint a számítástechnika világában, már itt is szinte félévente elavulnak az eszközök, hisz sorra jelennek meg az egyre erősebb, egyre gyorsabb masinák, melyek erőteljesen diktálnak.
A fejlesztésekben, minőségi megoldásokban a koreai gyártó, a Samsung élen jár. Az egymagos procik erejét kihasználva (elhasználva), piacra dobták a kétmagos szerkezeteket, és már izzítják a négymagos kütyüket. Ilyen hardverekkel és megfelelő operációs rendszerekkel lassan egy teljes értékű számítógépet tudhatunk a zsebünkben.
A számítógéppé válást mutató törekvést igazolja legújabb alanyunk is, mely az okostelefonok, PDA-k, mobiltelefonok tudását és azok pozitívumait egyesíti. A koreai alkotás Samsung N7000 Galaxy Note néven látott napvilágot.
Hatalmas forma
A 146.9 x 83 x 9.7 mm méretű test a mérlegen 178 g-ot nyom, mely telefonnak nehéz, táblagépnek könnyű. Igazából ez a kettőség váltakozik a szerkezet egészében is. Úgy tűnik, a gyártó csavart még egyet a mobilkommunikációs világ szereplőin, mellyel vagy trendet, vagy vakvágányt kreálnak.
Egy biztos, precízen megmunkált, kellemes tapintású, műanyag elemekkel burkolt alkotást kapunk, mely igazából egy felnagyított Galaxy modell. A test sarkait lekerekítették, a készülék széleit fémes designelemekkel futtatták. Így sikerült megtörni a műanyag uralmat, mely jelen esetben nem zavaró, hisz csak minőségi anyagokat használtak.
Az előlapra került a szerkezet ékessége, az 5.3 inch méretű, 16 millió színárnyalatot kezelő, 800 x 1200 pixelt tartalmazó HD Super AMOLED kijelző, melynek denzitása 285 ppi. Ez a felület minden irányból jól látható. A megjelenített képek élesek, szaturáltak. A karcállóságról a Corning Gorilla Glass borítás gondoskodik. (20%-kal vékonyabb, mint az előd.)
Az LCD felett kapott helyet a távolság és a fényérzékelő szenzor, illetve a 2 megapixeles előlapi kamera.
Az előlap alsó részén szerepeltetik a home/taskváltót és az érintésre reagáló almenü, illetve visszalépés gombokat.
A meglepően kecses készüléktest jobb oldalára biggyesztették a be/kikapcsoló gombot. Az ellentétes oldalra került a hangerőszabályzó gombpáros. A homlokrészen kapott helyet a 3.5-es jack aljzat és a zajszűrő mikrofon nyílása.
A lábrészre került az elsődleges mikrofon és a stylus foglalata.
Az elegáns, bordázott hátoldalra száműzték a 8 megapixeles kamerát, a hozzá tartozó ledes segédfényt és a polifonikus hangszóró kimeneti nyílását.
2.3.6 még
Tesztalanyunk jelenleg még az Android 2.3.6-os változatát futtatja, mely már önmagától is frissül. Ezt példázza alanyunk viselkedése is, hisz bekapcsoláskor azonnal egy frissítési csomagot töltött le, melyet automatikusan telepített.
A készülék gyorsan bebootol. Ezt követően kirajzolódik a Samsung sokat favorizált kezelőfelülete, a TouchWiz 4.0, mely idáig a legújabb módosulat.
Végre a többlépcsős kezdőképernyő a beállított utolsó ablaknál átfordítható, nem kell újra visszalépkedni. Ez az apróság jelentősen megkönnyíti a kezelhetőséget.
A csodaszép, tökéletes paraméterekkel rendelkező kijelző lehetővé teszi, hogy a készenléti kijelző alsó soraiban 5 db ikon jelenjen meg.
Maga a kijelző 25 ikonnal tölthető meg. A widgetek variálhatósága is megváltozott, ami nagymértékben fokozza komfortérzetünket.
A kijelző csodálatos mérete magával hozza bizonyos menüpontok, felületek átalakítását. Ezt példázza a képernyőzár átdolgozása, mely már lehetővé teszi, hogy tetszőleges pontból kiindulva oldjuk a zárat, a tárcsázási és szövegbeviteli eszközök eltolhatók mindkét irányba, ami az egykezes kezelést hivatott segíteni.
A készülék ütőereje, a nagy felületen túl, a kreativitásban, a jegyzetfüzetszerű használatban rejlik. A szoftveres támogatás mellé egy stylust is kapunk, melyen nyomógombot szerepeltetnek. (Ez a stylus érdekes módon más készüléknél nem működik, hiába pötyögtetjük a kijelzőt.)
Az említett gomb megnyomásával és különféle képernyőmozdulatokkal programrészeket, menüpontokat aktiválhatunk.
Egy virtuális, többlépcsős, háttérváltós jegyzetfüzetbe firkálhatunk, rajzolhatunk, pötyöghetünk, ahol a rajzeszköz stílusa, mérete, színe is variálható.
A mérnöki pontosságról le kell mondanunk, hisz a ceruza hegyétől valamelyest eltolódnak a letett pontok, viszont skicceléshez tökéletes.
Neten böngészve, esetleg a menüt lapozva a gomb nyomva tartásával megérintett képernyő lefotózza a megjelenített képet, ami utána pingálható, átrajzolható. Ezek az alkotások megoszthatók, továbbküldhetők, fényképekkel turbózhatók.
Erőgép
A készülék testében Dual-core 1.4 GHz-es ARM Cortex-A9-es proci, Mali-400 GPU dolgozik, melyek gyors működést eredményeznek. Ide 1 gigás RAM-ot csatoltak. A program memória 2 gigabájt, a tárhely mérete jelen esetben 16 giga, ami kártyával bővíthető (max. 32 giga).
Az izmos hardverelemeket multimédiás alkalmazásokkal, megoldásokkal tarthatjuk életben.
A készülék testében 8 megapixeles kamera dolgozik, mely kellő fényviszonyok mellett tökéletes. A kameraszoftver minden olyan beállítást tartalmaz, ami lehetővé teszi a jó minőségű fotózást.
Természetesen a videózás lehetősége sem hiányzik. A rögzített alkotások szinkronizálhatók, megoszthatók. Az izmos hardvernek hála a klipek zökkenőmentesen jelennek meg.
A zenelejátszó részleg is jónak mondható, igaz, a maximális hangerőn még lehetne csiszolni. A beépített polifonikus hangszóró (füles csatolás nélkül) is jó minőséget mutat.
Természetesnek vehető a grafikus felület, melyen kijelölhetjük, rendezhetjük zeneszámainkat. Az albumborítók megjelennek, csakúgy, mint az integrált dalszövegek.
Mint általában
A készülék szolgáltatáskészlete a továbbiakban teljes mértékben megegyezik az Androidos szerkezetekével. Igazából egy felnagyított S II-esről beszélhetünk, melynek tudásbázisát egy jegyzetfelülettel feljavították. Ezért nem is mennék bele a különböző felsorolásokba, inkább ajánlom újraolvasásra a Samsung Galaxy S II-es tesztünket.
Összességében
Igazi jelenség, fizikai mérete tekintélyt parancsoló. Telefon? Táblagép? A kettő együtt, igaz, sokaknak telefonálás közben elsőre nagynak tűnik. Engem speciel nem zavart, sőt beleszerettem, olyannyira, hogy magamnak is beszereztem.
Szép, jó, hasznos, szokható, és a legfontosabb, hogy a fellépő szoftveres hibák a gyakran érkező frissítésekkel tökéletesednek, javulnak. A Samsung ismét alkotott…
- T. Tom -
Hozzászólás küldéséhez jelentkezz be vagy regisztrálj.