Felhasználónév:
Jelszó:

Belépés
Elfelejtett jelszó
Válassz témát

Gyurta Dániel a személyes találkozások híve

2011-07-05

Gyurta Dániel a személyes találkozások híve

Bár az iPhone számára kimeríthetetlen, mostanában egy ajándékba kapott, tenyérnyi projektort tesztelget: élvezi a két készülék mobilitását, összehangolhatóságát – mert ebben is kedveli a harmóniát.   
Gyurta Dani harmonikus személyiség, életének és sikerének fő mottója az összhang. Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok és Európa-bajnok magyar úszóval Barcelonából hazatérve beszélgettünk.

-          Az iPhone egy életérzés?

-          Valami olyasmi. Sokáig Nokiáim voltak, kivétel nélkül. Tizenkét évesen, az első telefonom is egy 3210-es Nokia volt, akkoriban szinte mindenki ilyet használt. Aztán jött az iPhone 3GS. Hirtelen kitágult a világ: minden szélvész sebességgel elérhetővé vált, leegyszerűsítve ezzel az életemet. Most iPhone 4-esem van. Nagyon kedvelem, tetszik is, jól megvagyok vele. Ezt a telefont ajánlották, mikor a számomra fontos alkalmazásokat felsoroltam. Gyors, az e-mailjeimet azonnal tudom  olvasni, ha valamit sürgősen meg kell néznem a neten, akkor pillanatok alatt megtehetem - és nem utolsó sorban, szép. Teljesen meg vagyok elégedve. Szerencsésnek mondhatom magam, mert soha, semmilyen problémám nem volt sem anno a Nokiákkal, ahogy most sem az iPhone-nal: megbízható telefon.

-          Bírja is szusszal?

-          Nekem az akksi nem probléma. Mondjuk, minden este töltöm, valamikor napközben is, de az biztos, hogy nagyon sokat is használom. Sajnos rengeteget telefonálok, ami nem túl jó, de az én életemhez ez hozzátartozik.

-           Miért a "sajnos"?

-           Nem tisztázott még a mobilok kisugárzásának veszélyfaktora. Biztosan van káros hatásuk - bár úgy gondolom, ez hozzátartozik a mai élethez. De az óvatosságból még nem volt probléma. Ezért headsettel telefonálok, az autóban kihangosítót használok, és éjszakára, vagy amikor tehetem, kikapcsolom a telefonomat. Amúgy is kell a magánszféra, mikor az ember egy kicsit félrevonul: kellenek a mobilmentes órák, időszakok.

-          Nem volt nehéz átszoknod a Symbianról?

-          Nem. Egy fiatal ember pillanatok alatt tanulja az újat, a mást: épp a napokban kérte kölcsön egy hétéves srác az iPhone-omat, játszani akart rajta. Meglepődtem, mikor láttam, hogy teljesen simán, probléma nélkül használta a telefonomat. Ők már ebbe a hi-tech világba nőttek bele. Számomra is jó szórakozást nyújt a játék, de elsősorban a beszédalapú kommunikáció, az internet és a GPS a fontos - ez utóbbit hetente többször használom. Ha olyan helyre megyek, ahol még nem jártam, lényegesen lerövidíti az időt. Nem szeretek késni, és nem is szoktam. Az e-mail létfontosságú: ha bemegyek az egyetemre, és nem akarom cipelni a laptopot, akkor vizsgák előtt, teremváltozásokról is e-mailt kapunk. Érkezik egy hangjelzés, és azonnal képben vagyok. Nagyon megkönnyíti ez a mindennapokat, kedvelem ezt a szolgáltatást. Vodafone internetem van, nekem nagyon bevált: őrült gyors, mindenhol elérhető, bárhol jártam, eddig mindig volt lefedettség. Épp pár hete gondolkodtam azon, hogy mi lenne velem mobil nélkül. Egyik reggel 5-kor edzésre indultam - kicsit fáradtabban, mint szoktam -, és itthon felejtettem az iPhone-omat. Igaz, mindig fáradtan ébredek: a kőkemény edzések után másnap nem könnyű ébredni... Egész nap mobil nélkül voltam, csak este jöttem haza. Nehezebb volt a nap, mert nem értek el és én sem tudtam senkit elérni - de nyugisabb is, hogy nem csöngött egész nap. Szépen, nyugodtan tettem a dolgomat: picit lenyugodott az a napom.

-          Rombolja a mobil az emberi kapcsolatokat?

-          Nem gondolom: számomra a személyes találkozásokat nem helyettesíti az, hogy valakit felhívok mobilon. Leginkább akkor használom a telefont, amikor valakivel valamit meg kell beszélnem, vagy éppen egy találkozás időpontját lefixálnom. Változó, hogy kivel, mennyit kommunikálok, ez mindig attól függ, hogy kivel és mit kell megbeszélnem. Legtöbbet a családomat hívom: édesapámat, aki a pályafutásomat is menedzseli. Ha bármi van, ő szól nekem, vagy én szólok neki. A sportban is nagy segítség a mobil: elég sokat vagyok külföldön, ilyenkor interneten tarthatom a kapcsolatot - maximálisan kiváltja a laptopot. A napokban jöttem haza Barcelonából, ott kint is jól esett, hogy Skype-olni tudtam édesapámékkal. Egyébként a személyes találkozások híve vagyok, nem egy modernizált ember, aki telefonon le tud bonyolítani bármi olyat, ami személyes kontaktust igényel.

-          Ha terveznél egy telefont, az milyen lenne?

   Ilyen szempontból nem érzem túl kreatívnak magam - de mindenféle marketing mellébeszélés nélkül: számomra tökéletesen megfelelő ez az iPhone. Van egy 32 gigás tárhelyem, zenéket, képeket, videókat tökéletesen meg tudok eleveníteni vele, gyönyörű a kijelzője, lehet e-mailezni, Skype-olni - ez így teljesen kielégíti az elvárásaimat. Eleinte furcsa volt a mostani 4G-m mérete - hisz nüánsznyival, de mégis másabb a formája, mint az iPhone 3GS-nek -, de két nap alatt megszoktam. Az gömbölydedebb volt, ez meg picit szögletesebb. Ma már úgy érzem, a 4G-nek sokkal kellemesebb a fogása.

-          Holnap is 5-kor ébredsz?

-          Muszáj: 6-tól 9-ig tart az edzésem. Utána a főiskolára megyek be, aztán sietek haza ebédelni és picit pihenek, ha van rá lehetőségem. Mert 16.30-tól 19-ig ismét edzés.   

-          Mikor pihensz?

-           Hétvégén. Azért van lazítás az életemben! Nem úgy, mint másnak, de télen például van egy szabad hónapom, nyáron pedig majdnem kettő. Az augusztus mindig üres, most az olimpia miatt biztos megkapom a szeptembert is. Ha tényleg csak úgy lenne, hogy edzés, iskola, aztán újra edzés, szombaton pedig alvás és pihenés, akkor befásulnék. Ki szoktam mozdulni a barátaimmal azokon a hétvégeken, mikor vasárnap nincs edzés, és nem kell odafigyelnem a másnapra. Nyilván nem viszem túlzásba, és nem olyan mértékben, mint a velem egykorúak nagy részénél szokás, mert nem tudom úgy elengedni magam. Szolidan szórakozom. Figyelnem kell akkor is magamra, hogy az utána következő napokon ismét el tudjam kezdeni a munkát. Ezért legkésőbb hajnal 1-kor hazaérkezem. Ha nem tartanám be az életem és a sport adta szabályokat, akkor a hétfő és kedd rámenne arra, hogy regenerálódjak. Ezt nem engedhetem meg magamnak. A család is fontos része az életemnek, jó érzés, ha együtt vagyunk. Ritkán adatik meg, de ha igen, azt tartalmasan töltjük. Szeretünk közösen utazni - mostanában pedig nagy, közös filmvetítéseket rendezünk: begubózunk a nappaliban és filmezünk. Nemrég kaptam egy Philips PicoPix Pocket projektort, nagyon rákattantam. Olyannyira, hogy nem csak a családdal használom, hanem elviszem magammal külföldre is. Pici, könnyű darab, elfér a tenyeremben. Tulajdonképpen egy komplett mozit viszek az utazótáskámban: képeket, filmet szoktam vele vetíteni, tökéletesen funkcionál az iPhone-ommal. Minden tartalmat, ami a telefonomon van, meg tud jeleníteni, hatalmas méretben, gyönyörű felbontásban. Ami még jó benne, hogy szürkületben is tökéletes a képalkotása - kedvelem a jó kütyüket. Most ez a kedvencem.

- Elviszed a VB-re és Londonba is?

- Biztos vagyok benne, bár lehet, hogy nem marad idő rá – mind a két kihívásnak túl nagy a tétje. Az olimpia leginkább a jövő évemet fogja érinteni. A világbajnokságra viszont ezerrel készülök, szűk két hónapunk van addig. A lehető legjobban szeretnék felkészülni a nyári VB-re. Keményen dolgozom. A fő cél mégis a jövő évi, londoni olimpia.  

-  Mi az, amire vágysz?

- Sok mindenre. Elsősorban egészségre, hogy az, amit csinálok, ne menjen az egészségem rovására. Kell gondolnom arra, hogy a sport után is lesz életem, sőt, akkor kezdődik csak igazán. Ezért tartom fontosnak a tanulást, hogy diplomás ember legyek. Mert nagyon szép és nagyon jó dolog, hogy sportolok, úszom és hála a jó Istennek, sikeres is vagyok - de bármennyire nehéz és rossz kimondanom, a sportolói élet véget fog érni, és ugyanolyan hétköznapi ember leszek, mint bárki más. Akkor kell majd kamatoztatnom azt, amit most megtanulok. A másik vágyam, hogy a családom ugyanilyen maradjon. A harmadik és leghangsúlyosabb most a 2012-es olimpiai győzelem. A legnagyobb motiváló erő bennem, hogy a világ legfelső szintjét elérjem.

-bfk-


Még nincs hozzászólás. Legyél Te az első!

Hozzászólás küldéséhez jelentkezz be vagy regisztrálj.