Kár lenne titkolnom, és miért is tenném – kifejezetten vártam már, hogy Laár Andrással beszélgessek. Vártam, mert kedvelem, ahogy azt mondja: „Maaargit…”, mert mosolygenerátornak érzem, és mert kíváncsi voltam sokrétű személyiségére, világszemléletére. Érdekes, egyesek számára disszonáns, másoknak pedig nagyon is érthető, mikor Besenyő Pista bácsi reggel Naptisztelettel ébred, meditálgat, majd gyertyaállásban időz kicsit. Aztán megeszi húsmentes étkét, és valóban éli saját világát. Hisz a külső, társadalom szülte határon átlátva - legbelül olyan, amire talán mindannyian vágyunk: igazán szabad ember.
- A múlt héten köszöntünk egymásnak egy kávézóban, pedig nem is ismerjük egymást. Aztán úgy éreztem, talán mégis…
- Persze, mert ismerjük egymást. Ezt racionális magyarázat nélkül felismeri, érzékeli az ember. Külső hatások által, de leginkább meditációban tudnak előjönni ezek a mélyebb ismeretségek. Számos olyan találkozásom volt már, amire tulajdonképpen nincs, és mégis van magyarázat. Hiszem a reinkarnációt, és vannak emlékeim is előző életeimből. Persze, nem mindenki emlékszik ezekre, akinek nincs ilyen jellegű megtapasztalása, az nem érti, és nem is értheti – érezheti ezt. Hogy a Dalai Láma gondolatával éljek: a reinkarnáció tana nem az a sarkalatos pont, amit mindenkinek el kellene fogadnia. Ha nincs erről megtapasztalás, akkor nem nagyon lehet mit kezdeni vele, nincs értelme teóriázgatni róla. De aki emlékszik, annak a reinkarnáció tana segítséget nyújthat. Nekem ragyogó GPS ez – hogy stílusos legyek, ha már egy mobilos magazinnak nyilatkozom épp.
- Egyébként használsz GPS-t?
- Dehogy használok! Telefonom is csak öt éve van. Azt sem tudom, hogy mi a típusszáma, csak azt, hogy Nokia. De itt az akksinál az áll rajta: 6080. Szóval, akkor nekem Nokia 6080-as készülékem van.
- Csupán öt éve van telefonod?
- Lehet, hogy hat éve... Előtte nem volt, mert nem tartottam szimpatikusnak. Felesleges luxusnak tűnt, és nem is egészséges, hogy az ember állandóan a fejéhez szorítja. Aztán persze, nekem is szükségem lett rá, és együtt élve vele rájöttem, hogy mindent leegyszerűsít. Viszont, hogy ne süssem szét az agyamat, headsetet használok - bár így is szétsüti, érzem, ahogy a fülem melegszik.
- Sokat beszélsz mobilon?
- Napi szinten egy órát biztosan, de inkább kettőt. Kedvezményes csomagban telefonálok, így azokkal, akik „csomag tagok”, ingyen cseverészek akár 15-20 percet is. Amúgy a rövid, lényegi beszélgetések híve vagyok, sok rövid hívásból áll a híváslistám. Családtagokkal, barátokkal és kollégákkal megy leginkább a terefere, mint régen, a vezetékes idejében. A vonalas telefon őskorában másfél-két órán át is beszélgettünk éjszaka. De az erre szolgált. A mobilt épp nem erre találták ki. Egyébként fura ez a telefonos dolog, látod, csak az életünk része lett. Pedig anno tökéletesnek hitt megoldás volt a postagalamb, aztán a levél. Őseink mégis végigélték az életüket azzal a nem tudattal, hogy miért kéne bárkit felhívni? Hát, igen, a valóságos világgal szorosabb kapcsolatban lennénk, ha nem lenne mobil. De ha meg nem volna, akkor hiányozna az embereknek. És komótosabbá válna az élet. Jobban betartanánk a megbeszélt dolgokat, időpontokat - és nagyobb értéket képviselne, mikor felhívjuk egymást telefonon. Ahogy értékesebbnek éreznénk a találkozásokat is. Szabadabban, zavartalanabban élnénk, nem lehetne kirángatni minket abból, amit épp csinálunk.
- Mert a mobil tud nagyon rosszkor csengeni – és ilyenkor a legerőszakosabban…
- Ezt tapasztalom én is. Vannak, akik nem adják fel, csak hívnak, hívnak egymás után - és nem értik: van olyan, amikor épp nem alkalmas. Neki épp jó – nekem meg épp nem. Az idő, mint fogalom, régebben értékkel és szabadsággal bírt, megvolt a szentsége. Ma már ez nem így van. Bezzeg az indiánoknál nincs mese! Ha megbeszélik, hogy olvadáskor a folyó torkolatánál találkoznak, akkor az úgy is van. Az egy más kérdés, ha csak az egyik van ott. Gondolom, olyankor a másik jó sokáig várja…
- Mi a titka a belső békének?
- A humor, az egyéni belső megvilágosodás, és az ebből fakadó béke. Szeretek élni, de csak úgy, ha önmagam lehetek, hisz csak így érdemes. A buddhizmusban megtaláltam azt az életszemléletet, amit a magaménak érzek – mert a tudat felszabadításáról szól, ami örömérzés. Persze, ehhez meg kell érteni és élni, hogy a szenvedés helytelen gondolkodásmódból, vagyis hamis vágyakból, érzésekből, szándékokból ered. Amint rájösz, hogy azok az „értékek”, melyeket hajszolsz a világban, tulajdonképpen nem valóságosak - megtalálod önmagad, és ezzel együtt a belső békédet. A vegetárius étrendem is ennek a része, mióta nem eszem húst, jobban érzem a lelki könnyedséget is. Ráadásul ahhoz, hogy húst egyek, ölni kell. Lemondani a húsról pedig könnyű feladat. Evidens, hogy nem ér annyit a lókolbász íze, mint a ló élete.
- Buddhista pap és Besenyő Pista bácsi vagy egyszerre – tanár, aki lovaggá lett zenész.
- Ez utóbbit a KFT kapta 25 éves fennállásának üdvözléseképpen. Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmaztak minket sajátos, egyéni szöveg- és hangzásvilágú munkásságunkért. Kicsit meglepett anno a dolog, néztem is nagyot, de aztán megértettem, hogy mi is ez. Tanár már nem vagyok, bár valóban tanítottam három évig a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán az intézmény egyik alapító tagjaként. Azáltal pedig, hogy a buddhista tanítómesterem pappá szentelt fel, az lett a szellemi küldetésem, hogy ezt a világszemléletet képviseljem. Pár éve találkoztam hindu jógamesteremmel, Swami Mahesvarananda guruval, aki által a létem leginkább hindu elemekre épül. De nagyon fontos számomra a magyar szellemi hagyomány, a magyar ősvallás ma gyakorolható elemei, ilyen például a Naptisztelet.
- Besenyő Pista bácsi Naptisztelete – zen módra.
- A zen buddhizmus és Besenyő Pista bácsi nagyon is egyek. Az abszurd humor a tudat felszabadításának egyik eszköze és módszere. A racionális világ semmibevételével olyan képzettársításokat hoz létre, amelyek a hétköznapi tudat számára nem evidensek, tehát abszurd, amitől nevetni kell. Ezért jönnek ki az emberek vigyortól kipirult arccal egy L’art pour l’art műsorról - mert a nevetés kimossa a lelkükből a keserűséget.
