Ördög Nóra, az RTL Klub műsorvezetője igazi Apple fan. Mióta első iPhone-ját a kezébe vette, elképzelhetetlennek tartja, hogy más készüléket használjon. Számára a mobiltelefon egyenlő az almafonnal.
iPhone és semmi más?
Mióta Apple fan lettem, nem érdekel más mobiltelefon. Pár évvel ezelőtt még lelkesen figyeltem az új kommunikációs eszközök megjelenését, honlapokat nézegettem, naprakész információkkal rendelkezetem: maximálisan képben voltam. Alig vártam, hogy a debütáló készülékek nálunk is kaphatóak legyenek. Leginkább a külső alapján ítéltem és választottam a telefonjaimat, ami tetszett, azt hamar megszerettem. De az Apple mobilja után ez megváltozott, ma már a praktikum számít. Az első iPhone-omat másfél évvel ezelőtt vásároltam. Állandóan a kezemben volt! Emlékszem, a Szombat Esti Láz időszakában is megrögzötten nyomkodtam. Ha van telefonfüggőség, akkor én bizony hamar függő lettem. Az alma-vírus megfertőzött engem és a környezetemet is. A kollégáim nagy része szintén iPhone-t használ, futótűzként tarolt a megjelenése.
Alig két esztendeje, 2008-ban még az LG Secret egyik mentoraként üdvözölhettünk.
Örömmel vettem részt a Secret debütálásán, kellemes élményeket okozott az LG ajándék készüléke. A KF750 valóban szép, elegáns, csajos telefon volt, ami számomra profilba is vágott. Szerettem slide-os kialakítását, az anyagminőségét, a küllemét és felhasználóbarát kezelhetőségét. Akkoriban klasszikus alkalmazásokat használtam: hívások, rengeteg SMS és fotózás. Egy évig volt a kedvencem, aztán váltottam. Az iPhone megváltoztatta telefonálási szokásaimat és a mobil fogalmát. Az „alma szerelem” nálam valahol az iPod-nál kezdődött… Már az más életérzést adott. Ma mindenem Apple, nálam ez globális átállás volt. A notebook-om is Machintosh.
Két telefont használsz.
Az egyik privát, a másik céges mobil. Ez utóbbi szinte állandóan csörög, ez is a munkám része. Számomra a telefon az élet tartozéka, mobil nélkül nem megyek sehova. Nincs olyan, hogy otthon felejtem – ha nagyritkán mégis, azonnal visszafordulok, mert nélküle félembernek érzem magam: aggódom, hogy lemaradok valami fontos dologról. A barátaim sokszor cukkolnak ezzel.
Sokan tartanak a mobil kisugárzásától.
Többek között erre találták ki a headset-et. Ettől függetlenül is éppen elég veszélyforrás van az életünkben, nem hiszem, hogy épp ez okozná a vesztünket.
Mi lenne, ha nem lenne mobiltelefon?
Nyilván hozzá lehetne szokni, hisz a mobil megjelenése előtt is léteztünk és tudtuk végezni a dolgunkat. De a telefon az életem médiaszervere, hisz mindenem ott van benne - ezért is zavar, ha nem vagyok elérhető. Különösen akkor, ha nem vagyok együtt a szereteteimmel. A mobil számomra egy köldökzsinór.
Éjszakára kikapcsolod?
Lehalkítom. Ha Reggelit vezetek, akkor még a némítást sem használom. De a szundi erősen működik! Kellemes zenére ébredek, az iPhone-ban ez is adott. A rengeteg szerethető applikáción túl, mostanában a Sleep Cycle nevű alkalmazás a kedvencem, mely az életfunkciókat figyelve, elmozdulás érzékelő segítségével figyeli az alvó ember mocorgását. Ebből számítja ki az alvási ciklusokat, majd a megadott ébresztési időponthoz legközelebb eső éber szakaszban kezd muzsikálni. Zseniális!
Úgy tudom, ez az alkalmazás közel húsz százalékot lefarag az akksi töltöttségéből.
Éjszakánként mindig töltőre teszem, ezért nincs gondom az akksijával sem: egy teljes napot bír. Gyönyörű, fehér iPhone-om van, amire jó ránézni és élmény használni. A gigaméretű kijelzője, az érintőfelülete, a minőségi fotózás lehetősége, a folyamatosan bővülő applikációk, az e-mail és annak egyszerű, gyors átirányítása, valamint a telefon logikus kezelhetősége számomra páratlan. Könnyen hozzászoktam, miután megvásároltam, napok alatt a magaménak éreztem. Kézenfekvő az adatok rátöltése, a szinkronizálás, és egyértelmű az SMS kezelése is. Tetszik, hogy az üzeneteket nem időrendben, hanem dialógusonként rendszerezi, és nem kell állandóan törölgetnem, hisz elfér benne… Maximálisan elégedett vagyok vele - ám ha egy kicsit vékonyabb és kevésbé sérülékeny lenne, az tudnám díjazni.
Mi volt az alma előtt?
Nokia - bár az első telefonom, amit a gimiben a születésnapomra kaptam, egy Siemens volt. Aztán következett a színes, flipes Ericssonom. Kedveltem mind a kettőt, de a sorozatos túlélő próbán kiütötte őket a finnek megbízhatósága. A Nokia a menürendszerén és jól kezelhetőségén túl tényleg precíz és időtálló, ezért szerettem éveken át a készülékeit. Mindig azt kaptam, amit megszoktam és elvártam. Sajnos, nem kímélem a telefonjaimat. Előfordult, hogy az épp aktuális mobilomat a Balatonba ejtettem, vagy félálomban addig kapálóztam, míg az ágyam melletti pohár vízben jól megfürdettem. De kibírta! Igaz, azóta is ott dekkol szegény a szervizben: nem tört össze, viszont elszállt az összes adat, ami benne volt.
Az iPhone-ra jobban vigyázol?
Próbálom kímélni, bár néha így is leejtem. Sok minden van egyszerre nálam, mikor kiszállok az autóból vagy épp egyik pontból a másikba haladok. A mostani telefonom szintén átesett pár törésteszten, az előző iPhone-omat pedig elúsztattam: kiesett a kezemből, ráfolyt a víz. Nem élte túl. De nem veszett oda semmi - és nem okozott nálam adatvesztési aggodalmat, mert rákötöttem a gépre az új készüléket és minden ugyanott volt.