Face ID, USB-C, új dizájn – ez az új iPad Pro

Az Apple a mai nap bemutatta többek között az új iPad Prót, amire már lehetett számítani. A harmadik generációs iPad Pro nagy fejlődésen esett át több szempontból is.
A korábbi pletykák beigazolódtak, eltűnt a Home gomb, Face ID-val oldhatjuk fel az új táblagépet. Az új modell 11 hüvelykes (2388 x 1668 pixel), valamint 12,9 hüvelykes (2732 x 2048 pixel) változatban érhető majd el Liquid Retina LCD kijelzővel, amelyet igen vékony káva ölel körbe.

A Face ID álló és fekvő módban is működik. Nagy változás történt a portok terén is, a Lightning-csatlakozót felváltotta az USB-C, míg a jack-csatlakozó eltűnt, helyette az Apple bemutatott egy USB-C-jack adaptert.

Az USB-C portnak köszönhetően az iPad Pro csatlakoztatható lesz többek között kamerákhoz, 5K-s kijelzőkhöz, vagy éppen az iPhone-t is tölthetjük róla. Teljesítmény terén is sokat fejlődött, A12X Bionic chip található benne, amelyben 8 processzor mag és 7 grafikus mag rejlik. A korábbi iPad Próknál akár 90%-kal gyorsabb lehet az új modell, a grafikus teljesítmény pedig kétszer jobb lett, ezáltal a játékok még nagyobb élményt nyújtanak.

Az iPhone XS-ből és az iPhone XR-ből ismert Smart HDR funkciós, 12 megapixeles, 4K@60FPS felvételre képes kamerát kapott az új tablet, a 7 MP-es TureDepth kamerának köszönhetően pedig már ennél az eszköznél is elérhetők az Animojik és a Memojik.
Akkufronton nem nagyon fejlődött az új modell, továbbra is 10 órás üzemidőt ígér a vállalat. Az alapmodell 64 GB-os, de 256 GB-os, 512 GB-os és 1 TB-os verziót is vásárolhatunk majd. Ami az árakat illeti, a 11″-es modell induló ára 309.990 forint, a 12,9″-esé pedig 379.990 forint. Mától már előrendelhető, azonban a szállítást csak november 7-re ígéri az Apple.
Új Apple Pencil és Smart Keyboard folio

Továbbfejlesztett Apple Pencil is bemutatkozott az új iPad Pro mellett, amelynek egyik oldala szögletes dizájnt kapott, ezáltal sokkal kényelmesebb a fogása, valamint mágnesesen párosítható és tölthető az iPadről. Érintésérzékelővel is ellátták, így dupla koppintással válthatunk például a ceruza és a radír funkció között.
A Smart Keyboard is ráncfelvarráson esett át, amellyel már két szögben is használható az iPad Pro.
The post Face ID, USB-C, új dizájn – ez az új iPad Pro appeared first on Tech2.hu.

A folytatásért keresd fel a tartalom forrását:
https://tech2.hu/face-id-usb-c-uj-dizajn-ez-az-uj-ipad-pro/

Recommended For You

About the Author: szerkeszto