DJ Koh: Erőltettem a Galaxy Foldot, pedig még nem volt kész

A Samsung mobilos ágának elnöke, DJ Koh nyilatkozatot adott az Independentnek a Galaxy Fold csúszásáról. A CEO a zártkörű beszélgetésen azt mondta, az ő hibája miatt csúszik a készülék piacra kerülése. „Erőltettem a megjelenést, pedig a termék még nem volt kész. Szégyellem, amit vásárlóinkkal tettünk” – idézi Koh szavait a lap.
A Galaxy Foldról a Galaxy S10-es termékcsalád bemutatkozó eseményén rántotta le a leplet a Samsung. Ez lett volna a világ első kereskedelmi forgalomba kerülő okostelefonja, amely összehajtható. Ugyanakkor hetekkel a tervezett áprilisi megjelenés előtt az előzetesen kiosztott tesztpéldányok sorra hibásodtak meg. Volt, hogy a felhasználók és volt, hogy a rossz tervezés / kivitelezés hibájából.
A Fold áprilisi megjelenését először júniusra tolták ki, majd a Samsung visszavonta az előrendeléseket és ajándékkal próbálta kárpótolni a 2000 dolláros mobilt megrendelőket. Azóta nem hallani a Foldról, a legutóbbi pletykák arról szóltak, hogy augusztus 7-én a Note10-zel egyidőben debütálhat végre.
DJ Koh most azt mondta, a Samsung tisztában van az eszköz hibáival és már kétezer eszközt teszteltek a javítások gyanánt. Ugyanakkor Koh azt is hozzátette, hogy az eszköz nincsen még kész. Az Independent cikke szerint a Samsung mobilos ágának vezetője azt kéri, a felhasználók adjanak nekik még egy kis időt. „Elismerem, hogy hibáztunk a hajlítható telefonnal, de tudjuk mi volt a hiba és már a javítás útján vagyunk” – mondta az elnök.
The post DJ Koh: Erőltettem a Galaxy Foldot, pedig még nem volt kész appeared first on Tech2.hu.

A folytatásért keresd fel a tartalom forrását:
https://tech2.hu/dj-koh-eroltettem-a-galaxy-foldot-pedig-meg-nem-volt-kesz/

Recommended For You

About the Author: szerkeszto